Münchausen parókája

Szörnyű párhuzam, politikai hasznot húzni belőle nem vall államférfira, de a folyamat már elkezdődött.

Orbán Viktor és a Fidesz a Charlie Hebdo elleni terroristamerényletet próbálja meg felhasználni arra, hogy megpróbáljanak megállni a népszerűség lejtőjén.

Kép: Burger Barna, Miniszterelnöki Sajtóiroda

A Tárki szerint 2014 októberéről novemberére a Fidesz tábor a harmadával csökkent, Orbán és pártja nem tudott és nem tud mit kezdeni az internetadóval, a kitiltási botránnyal, a korrupciós botrányokkal, újabban meg az útdíjjal sem. Erre két terrorista megtámadja Franciaország szatírikus lapját, a szólás- és sajtószabadság bástyáit támadják meg, amire összefog a világ, többmillióan menetelnek az országban, emlékeznek az áldozatokra, köztük Orbán is,

de közben

olyan kijelentésre ragadtatja magát, hogy "vannak országok és Magyarország is ezek közé tartozik, amelyek eddig is azt gondolták a bevándorlásról, hogy az rossz dolog." Ezt a folyamatot pedig meg kell állítani szerinte. A magyar politikai élet szereplői ráugrottak, a demokratikus ellenzék

azonnal vonja visszázik,

a Jobbik helyeslően bólogat. Rogán 'nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása' Antal pedig kijelentette, a terror réme napi valósággá vált Európában, ezért mind Magyarországnak, mind az európai országoknak át kell gondolniuk migrációs és terrorellenes politikájukat.

De azt is látni kell, hogy a bevándorlás-ellenes retorika könnyen értő fülekre és bólogató fejekre találhat Magyarországon, könnyű vele szavazatokat (vissza)szerezni, nem kell hozzá fekete öves Habony Árpádnak lenni, hogy felismejük az ebben rejlő potenciált. A Magyarország a magyaroké kirekesztő szólamok puffogtatásával pedig Orbán újra erős népvezér-szerepben tetszeleghet, amire sajnos van ikszelőképes kereslet itthon.

Most erről beszél mindenki, Fideszen innen és túl, legalább addig sem kell Vida Ildikóval és a februári időközivel foglalkozni, ami magával ráncigálja a múló kétharmad rémképét Orbánék számára.

Első közlés: Münchausen parókája tumblr

A Magyar Nemzet újabb lesgólt lőtt, a Martin Schulz-nak nincs érettségije című gumicsont után kiderült, hogy több magyar honatyának sincs. Mind az EP-elnök, mind a magyar képviselők esetén látni kell, hogy ez egy elterelő téma (pl. az újabb adókról), de a magyar névsor érdekesebb, mint Schulz személye.

Érettségim az van ám!

Térben, földrajzilag is közelebb áll hozzánk a magyar éretlen képviselők esete, mint az osztrák EP-s politikusé, Schulz-ot legfeljebb Hoppál kormányszóvivő, kollégája, Giró-Szász András, vagy Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár veheti majd elő, hogy mit kritizálja ő a magyar szabadságharcot, nem értheti, mit csinálunk, hisz érettségije sincs. Viszont Balla Gergő, Balogh József, Wittner Mária, Hirt Ferenc, Zagyva György és Pócs János törvényeket szavaznak meg, olyanokat, amelyek hatással vannak az életünkre, a kormánypárti képviselők pedig egyéni képviselői indítványként még törvényeket is terjesztenek, terjeszthetnek be. Tudom, hogy ma már egy-egy képviselő mögött szakértői team áll, de szerintem nem lehetetlen elvárás egy érettségi.

Azt is tudom, hogy Wittner Mária esetében látni kell, hogy régen az érettségi nehezebb volt, mint manapság, a presztízse is más volt, illetve ő egy ’56-os halálra ítélt, nyilván ott és akkor nem az iskolapad volt a legfontosabb. De azóta lett volna rá idő, főleg úgy, hogy ő lett a Hajdú-Bét károsultak parlamenti képviselője. A képviselet eléggé jogi kategória, ami érettségi nélkül viszonylag nehezen ellátható feladat – gondolom. De ezek után különösen megmosolyogtatóan hatnak az olyan címek Wittner és a Hajdú-Bét kapcsán, hogy ő majd megvizsgálja az akkori aktákat. Nem vizsgál ő semmit.

Balogh József óta tudjuk, hogy a vak komondor érettségi nélküli is meg tudja verni a feleségét a vetőgépen, de érthetetlen, hogy miért kellett megnövelni csak miatta a mezőgazdasági bizottság létszámát. Biztos nem az esze miatt (a szaktudása is kérdéses, maximum az élettapasztalat jöhet szóba), le feljebb egy jó – ma már párton kívüli – káderrel van dolgunk.

De ha már tudás (olyan tudás, ami le van papírozva, nem Schmitt- és Semjén-módszerrel, hanem ténylegesen) kontra élettapasztalat. Ezek a felnőtt emberek érettségi nélkül hivatkozhatnak élettapasztalatukra – csak nem érdemes. Aztán csodálkozik, hogy nem tudja kiszámítani a téglatest területét, de az élettapasztalat arra sem tanítja meg, hogy egy svájci frankos hitel törlesztő részlete hogyan alakul rá nézve. Nem tanít meg helyesen írni, sem pedig teljes meggyőződéssel Ady-ra, Wass-ra hivatkozni. És az élettapasztalatot szintén hiába hívjuk segítségül egy törvényjavaslat értelmezésekor a zárószavazás előtt vagy egy parlamenti felszólaláskor, ha a történelem útvesztőiben kalandozunk. Oda tudás kell, aminek elementáris feltétele egy érettségi. (Akár még esti iskolában is megszerezve!)

De most már értjük a Jobbikos képviselők (Zagyva és Balla) holokauszttagadó felszólalását, ők ezt nem tanulták meg az iskolapadban, olvasták a Barikádon, hogy olyan nem is volt, aztán meg elhitték. Zagyva egyébként az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja, ott többnyire olyan dolgokról esik szó, amiről neki lövése sincs. Újdonság neki minden bizottsági ülés, de nincs egyedül, tag ott Wittner is.

„A lényeg, hogy elkötelezett jobboldali legyen.” – szólt az ukáz Szekszárdon, ki kaphat trafikot, de ne legyenek illúzióink, az egész országban vagy CBA-tulajdonos elkötelezett jobboldali, vagy szimpla elkötelezett jobboldali kaphatott trafikot. A kötél a lényeg, Kövér László óta tudjuk.

 Kötelező elköteleződés (Kép: delmagyar.hu)

Az elköteleződés a nettó velünk élő szocializmus absztrakt lenyomata a magyar társadalomra. Ott és akkor elköteleződés kérdése volt, ki kap Trabantot, ki megy SZOT-üdülőbe, ki megy egyetemre, ki utazik nyugatra. Ma elköteleződés kérdése, ki kap trafikot, ki jut földhaszonbérleti joghoz (vagy Nyerges a vezeték és Zsolt a keresztnevünk így együtt, de ez viszonylag ritka), az egyetemi hely megszerzése során is elő-elő kerül az elköteleződés, hogy a jogállamiság független intézményeinek vezető tisztségeiről ne is beszéljünk. Ott a szakmaiságot már rég sutba vágta az elköteleződés, a szervilizmus és a szemellenzős lojalitás. Ugye, Pölös úr?

A legegyszerűbbnek tűnő magyarázat, hogy szimplán az a jobboldali (vagy bal), de elkötelezett, aki ilyen családba született, így nevelték, ilyen a világnézete. Politikai normákat nem hozunk magunkkal, esetleg általános normákat és érzéseket, a politikai hovatartozásunk nagyjából annyiszor változik, mint Pozsgay elvtársnak vagy épp Vitányi Ivánnak. 

Az elköteleződést értelmezni talán, átérezni azonban végképp képtelen vagyok. Úgy képzelem, mint amikor valódi gentlemanként behuppantam a Twilight egyik premierjére, arra, amikor a főhősnő terhes és a véres szülését egy vámpír vezeti le, a naturalizmus a fotelben kicsit elhomályosította éleslátásomat, de utána az egyik szereplő bevésődött a másiknak, ami valami olyasmit jelent, hogy élete végéig ő a legfontosabb nála; talán – de ilyen a magyar politikában nincs, nem létezhet. Ingoványos többpártrendszerünk másodperc-szereplői feltűnnek, majd eltűnnek, az állandó szereplők pedig elhasználódnak.

Mert ki lehet elkötelezett jobboldali a környezetünkben? Aki a Helyi Téma lapszámait nem krumpli pucolásra használja? Aki hiszi, érti és vallja, hogy mindenért Gyurcsány a hibás? (Lárifári, én is leírtam már, hogy egy second-hand politikusról beszélgetünk.) A „kértek egy kis savat a pofátokba” bácsi elkötelezett jobboldali? A Békemenet bérencei azok? Vagy aki elhiszi, hogy Magyarország jobban teljesít? Mert ahogyan nincs elkötelezett baloldali, mert a másik oldal több nyugdíjat, farhátat, kevesebb adót ígér, mert jön egy Őszöd, ugyanúgy nincs elköteleződés a jobboldalon sem, csak pillanatfelvételek, egy-egy múlandó állapot megörökítése négyévenként a szavazófülkékben, ill. a közvélemény-kutatások nézőpontjaiban.

Nem állítom, hogy ez a trafikmutyi a Fidesz Őszödi beszéde lenne, Gyurcsány már ellopta ezzel a showt jó hét éve, azóta az ingerküszöb sem a régi, meg hát az elkötelezettek úgysem értik, hogy miért elkötelezettektől lehet majd cigit venni.